HÁZI KÖZÖSSÉG

Hiszünk abban, hogy a házi közösség egy bibliai formája annak, ahogy a keresztények összegyűltek az Egyház megalakulásakor. Ugyanakkor abban  is hiszünk, hogy ez a gyülekezeti  forma ma is működőképes és a Szentírás által alátámasztott. Mindenkinek megadjuk a szabadságot azon a téren, hogy hagyományos egyházhoz vagy modernebb gyülekezethez csatlakozzon, de azokat, akik bennünket megkeresnek, házi gyülekezet indítására bátorítunk. Ezzel kapcsolatban kiadtunk egy nagyszerű könyvet, amit meglehet vásárolni az oldalon! Akinek nincs ideje elolvasni, annak ajánlom ezt a rövid igei  magyarázatot ebben a témában: 

Az Evangéliumokból azt látjuk, hogy Jézus tanítványi csoportja, vagy ha úgy tetszik gyülekezete kb. 20-30 emberből állt, akik mindenüket otthagyva követték a Mestert. Ez egy „vándor gyülekezet” volt a 12 apostollal, plussz két férfivel akik kezdettől fogva Jézussal jártak, és másokkal, akik követték őket.

Ezt onnan tudhatjuk, hogy amikor Júdás helyett választani kellett valakit, akkor az Apostolok Cselekedetei 1,21-23-ben ezt olvassuk:

„Ezért választanunk kell valakit, aki velünk együtt tanúskodik Jézus feltámadásáról. Olyan valakit, aki közénk tartozott egész idő alatt, amíg az Úr Jézus velünk volt — attól fogva, hogy Bemerítő János bemerítette őt, egészen addig, amíg tőlünk a Mennybe felvitték. Két férfit javasoltak: Józsefet (akit Barsabbásnak és Jusztusznak, vagyis igazságosnak is hívtak), és Mátyást.” (EFO Biblia)

Ezen kívül olvasunk asszonyokról, akik a csoporthoz tartoztak.

 „Volt velük néhány asszony is, akikből Jézus gonosz szellemeket űzött ki, és különböző betegségekből gyógyított meg: a magdalai Mária, akiből hét gonosz szellem ment ki; Johanna, Kuza felesége; azután Zsuzsanna, meg sokan mások is. (Kuza Heródes egyik főembere volt.) Ezek az asszonyok a saját vagyonukból támogatták és szolgálták Jézust és a tanítványokat.” Luk 8,2-3 (EFO Biblia)

Jézussal együtt 15 férfi és három asszony név szerint, meg sokan mások, tehát megegyezhetünk abban, hogy ez a „vándor gyülekezet” 20, maximum 30 emberből állt. Ők voltak a szűkebb kör, akik állandóan az Úrral voltak. Ezen kívül volt még 72 tanítvány, akikkel Jézus lazább kapcsolatot tartott fent, és volt kb. 500 ember, akik komolyan dönthettek Jézus mellett, mivel az Úr feltámadása után nekik is megjelent: Azután egy alkalommal egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent, akik közül a legtöbben még most is élnek, bár néhányan már meghaltak.” 1 Kor 15,6. (EFO Biblia)

Jézus Mennybe menetele után valószínű, hogy a 20-30 tanítvány, plussz Jézus anyja és testvérei, plussz a 72 tanítvány, plussz az 500-ból a bátrabbak, mintegy 120-an együtt voltak a „felházban” és várták a Szent Szellem kitöltését. Pünkösd ünnepén ez meg is történt és megalakult az első keresztény gyülekezet Jeruzsálemben! Péter igehirdetésére első alkalommal 3000-en tértek meg és azonnal bemerítkeztek. Apcsel 2,41. Teljesen egyértelmű, hogy ekkora tömeg nem tudott egy helyen összegyűlni alkalmakat tartani. Ha tovább olvassuk az Apostolok cselekedeteit, akkor bepillantást nyerünk a korai gyülekezet életébe. Azt látjuk, hogy napról-napra összejöttek a Templomban és az otthonaikban. „Napról napra rendszeresen összegyűltek a Templomban. Otthonaikban megtörték a kenyeret, őszinte szívvel és boldog örömmel együtt ettek, és dicsérték Istent.” Apcsel 2,46 (EFO Biblia)

Itt szeretnék egy nagy félreértést tisztázni. Sokan azt gondolják, hogy a hívők a templomban keresztény összejöveteleket tartottak és mi is azért járunk templomba vagy gyülekezetbe, mert ők is azt tették. Ez óriási tévedés! Először is ha figyelmesen olvassuk a szöveget, akkor látjuk, hogy nem hétről-hétre, hanem napról-napra jártak a templomba. Gondoljuk meg, hogy az újjászületett, Jeruzsálemben élő zsidók hirtelen megértették az Írásokat, meglátták, hogy azok mind Jézusról szólnak és az ünnepek, az áldozatok, stb. mind a Megváltóra mutatnak. Ezek miatt, jó zsidók lévén aktívan elkezdtek járni a templomba például minden nap 15.00 órára, amikor közös imádkozásra gyűlt össze a nép. Amikor Péter és János meggyógyították a nyomorék embert, kénytelenek voltak prédikálni, (keresztény összejövetelt tartani) mert az egyész nép köréjük sereglett. Ebből viszont komoly bajuk származott és börtönbe kerültek. Másnap a bíróságon Annás, a főpap, és Kajafás is ott volt, akik Jézus elítélését is szorgalmazták. Tehát a Templomban a korai keresztények nem gyülekezeti alkalmakra jártak, mivel azok vezették az összejöveteleket, akik Jézust átadták a rómaiaknak! Amikor az apostolok csodát tettek, a hívőknek veszélyes hellyé vált a Templom. Ezért többnyire a Felházban, vagy magánházanál és a szabadban gyülekeztek össze.

 

Egy másik igéből kiderül, hogy az összejöveteleiken általában mi történt, mik voltak a legfontosabb dolgok, amiket rendszeresen gyakoroltak.

„Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében, és együtt imádkoztak, (imádták az Istent).” Apcsel 2,42 (EFO Biblia)

Tehát az első gyülekezetekben 4 dolgot tettek a testvérek.

  1. „foglalkoztak az apostolok tanításával”,tehát megbeszélték azokat az üzeneteket és Jézussal kapcsolatos történeteket, amiket az apostoloktól hallottak. Ezeknek az összegyűjtött változatát tartalmazzák az evangéliumok és az apostoli levelek.

2.” részt vettek a közösségben”, tehát összegyűltek, de nem nagy gyülekezeti termekben, hanem az otthonokban.

3.„részt vettek a kenyér megtörésében”, tehát a közösség egyik fontos cselekedete az Úrvacsora és a közös étkezés volt.

  1. „együtt imádkoztak.”,tehát az imádkozás és az Isten imádata szintén elengedhetetlen „programja” volt ezeknek az együttléteknek. (Az imádkozást és az Isten imádatát soha sem szabad szétválasztani. Erről később írok a Hárfa és Kehely szolgálattal kapcsolatban.)

Az összejövetelekre az volt a jellemző, hogy mindenki bekapcsolódott és aktívan részt vett a szolgálatban. A vezetőknek az elsőszámú feladata az volt, hogy koordinálják és terelgessék a testvéreket a Szent Szellem tanácsa szerint és megszólalásra biztassák a jelenlévőket, vagy aki túl sokat beszélt, attól elvegyék a szót. Ezt írja le a Szentírás az 1.Korintus 14,26-ban:  „Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyûltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.” (KAR Biblia)

Szeretném aláhúzni, hogy mindenkinek van tanítása, mindenkinek van dicsőítő dala, mindenkinek van ajándéka a nyelveken szólásra, mindenkinek van kijelentése, és magyarázata. Tehát a Szent Szellem bizonyos mértékig mindenkit felken arra, hogy elmondjon egy rövid tanítást vagy üzenetet vagy kijelentést, és ezeknek az üzeneteknek az összességéből kapja meg a gyülekezet az Úr üzenetét arra a napra. Azt is szeretném aláhúzni, hogy az első gyülekezetekben nem volt dicsőítés vezető, mert mindnkinek volt zsoltára, dicsőítő vagy imádó dala. Ezeket a dalokat a Szent Szellem vezetésével egyik, majd a másik testvér elkezdte és így állt össze a közös dicsőítés. A következő versekből az derül ki, hogy ha nyilvános nyelveken szólással szolgál valaki, akkor kettő, vagy három ember egymás után beszélt, utána valaki megmagyarázta, és ugyanígy a prófétálás is úgy történt, hogy kettő vagy három ember prófétált egymás után maximum, a többiek pedig hozzászóltak és eldöntötték, hogy mi volt az Úrtól és mi nem. Ha a leírtak alapján lelki szemeinkkel látjuk már, hogy milyen volt egy összejövetel a korabeli gyülekezetekben, akkor kibontakozik előttünk egy interaktív légkörű, nyitott alkalom, ahol szinte mindenki megszólal vagy éneket kezd, nyelveken szól vagy prófétál, stb.

Tehát nem a pásztor „viszi a prímet” a dicsőítés vezető segédletével, hanem mindenki aktívan hozzátaszi az ajándékainak a mértéke szerint a magáét az alkalomhoz, hogy mindenki épüljön és vígasztalást vegyen.

Pár ige az Újszövetségből, amik a házaknál lévő gyülekezetekről szólnak:

„Köszöntsétek a gyülekezetet, amely a házuknál szokott összejönni.” Róm 16,5 (EFO Biblia)

 

„Sok szeretettel köszönt benneteket az Úrban Akvila és Priszka, meg az a helyi gyülekezet, amely az ő házuknál jön össze.” 1 Kor 16,19 (EFO Biblia)

„Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő helyi gyülekezetet is.” Kol 4,15 (EFO Biblia)

„Üdvözöljük Appiát, nővérünket, Arkhipposzt, a harcostársunkat, és az egész helyi gyülekezetet, amely Filemon házában szokott összejönni.” Fil 1,2 (EFO Biblia)

A Bibliakutatók azt mondják, hogy a Korintusi Gyülekezet a helyi színházban is összegyűlt, de a házaknál tartott alkalmakat sem hanyagolták el.

Prazsák László

Enter your keyword