Egy szeretettel teli családi háttérből jövök, ahol édesanyám baptista hívő volt, apukám viszont nem hitt Istenben. Ezért világi módon nevelkedtünk öcsémmel, azonban időnként meglátogattuk az albertirsai baptista gyülekezetet, ahova két dédnagymamám és más rokonaim is jártak. Ők biztos sokat imádkoztak értem, és ez elősegítette a későbbi megtérésemet. A rokonságban pünkösdi hívők is voltak, és velük is tartottuk a kapcsolatot.
A zene mindig közel állt hozzám, mert édesanyám mandolinozott és énekelt annak idején a közösségben, a dédnagypapám pedig zenei vezetőként és misszionáriusként is szolgált Oroszországban az Első Világháború után. Rajtuk kívül is sok jó zenész volt a családban.
Amikor középiskolás lettem, már az első órák után összebarátkoztam Kelemen Attilával, aki akkor már tudott kb. négy akkordot, és elhatároztuk, hogy világhírű zenekart fogunk alapítani. Mivel ő egy kicsit tudott gitározni, én meg szájharmonikázni, adott volt a dolog. Viszont ahhoz, hogy ez világhírű zenekar legyen, nekem is meg kellett tanulnom gitározni. Addigra már egy-két dalt egész jól el tudtam énekelni, és meg is beszéltük, hogy Attila fog szólógitározni és vokálozni, én ritmusgitározok, énekelek, és néha szájharmonikázom.
Sok gyakorlás után nagy levegőt és bátorságot vettünk, és elhatároztuk, hogy kimegyünk a Vörösmarty térre utcazenélni. Egyszer odajött hozzánk két lány ahogy zenéltünk és kiraktuk a kalapot. Mondták, hogy pénzt nem tudnak adni, de szeretnének az Úrról beszélni, s hogy Jézus minden problémát meg tud oldani. A lányok főleg Attilával beszélgettek, én abszolút nem figyeltem oda, de otthagytak nálunk egy kis füzetet, aminek az első fejezetében benne volt az Evangélium, s hogy hogyan kell megtérni.
Hónapokkal ezután nekem is volt egy átélésem Istennel. Egy hitetlen barátomon keresztül szólt az Úr hozzám. Olvastunk egy könyvet, az ‘Élet az élet után’ címűt, ahol egy orvos leírja a tapasztalatait az operálás közben klinikai halálba került, majd onnan visszajött emberekről. Ők elmondták, hogy látták magukat a műtőasztalon, és utána visszajöttek a testükbe, tehát a halál után van élet. Erről beszélgettünk, és a barátom, aki akkor még nem volt hívő, mondta: Nézd, itt azt írja a könyv: Jézus mondja magáról, hogy: “én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14,6)! Akkor, amikor ezt meghallottam ateista fiatalként, ez úgy szíven talált, hogy egyik pillanatról a másikra azt tapasztaltam, hogy hívő lettem. Aztán csak később értettem meg, hogy azt mondja a Biblia, hogy a hit az ajándék, és Isten Igéjének a hallásából jön. Hallottam az Igét, nem prédikáción, nem hívőn, hanem a hitetlen barátomon keresztül, aki később utánam tért meg, és akkor jött szívembe a hit. Ezután fél év telt el, de az életem abszolút nem változott semmit, mert nem mondta senki, hogy meg kell térnem. Volt egy hitem, mert Isten Igéje hitet hozott létre bennem, de nem adtam át az életemet Istennek, és ezért ugyanazokban a bűnökben voltam, és semmi nem változott. Majd bevonultam katonának, ahol jól megdolgoztattak bennünket. Három hónap után elvittek néhányunkat Budaőrsre a Vasvári Pál Laktanyába, hogy kisegítsük az ottani őrséget, mert fogytak az emberek. Volt, aki véletlenül lelőtte magát, volt aki megbolondult, így ki kellett segíteni az őrséget. Ott volt időm először három hónap után, hogy ezt a kis Vörösmarty téren kapott füzetet a kezembe vegyem. Az őrparancsnok ráadásul észre is vette, és kérdezte: „Mi ez? – Biztos valami kotta” – kérdezte, mert tudta, hogy zenélek. Mondtam: ” Igen, kotta” (hazudtam), és kivittem magammal. 3 órás őrségben voltunk, leültem az őrtoronyban, letettem a géppisztolyomat, és azt mondtam magamban: akkor most ezt elolvasom! Elkezdtem, és rájöttem arra, hogy még nem tértem meg. Az első fejezetből világos lett, hogy át kell adnom az életemet Jézusnak, aki 100%-osan odaadta magát értem, és nekem is ezt meg kell tennem! Akkor imádkoztam, és átadtam az életemet Istennek. Semmi különös nem történt, és ezért kicsit csalódott voltam. Azt hittem, hogy hatalmasan átélem Isten jelenlétét, megjelenik valamilyen nagy fényjelenség, vagy valami hasonló. Gondoltam, jól van, nem számít, én őszintén imádkoztam. Egy-két hét múlva viszont kezdtem fölfedezni, hogy a gondolataim teljesen megváltoztak. Más lett az irányultságom, az életemnek a célja. Kezdtem fölfedezni, hogy mivel én komolyan imádkoztam, az Úr is komolyan vett engem, és tényleg bejött az életembe, a szívembe, vagyis újjászülettem. Például ha ezután hazudtam, lelkiismeretfurdalást éreztem és tudtam, hogy nem mondhatok valótlant.
Kedves Olvasó, te is befogadhatod Jézust a szívedbe most rögtön, azáltal, hogy őszintén imádkozod ezt az egyszerű imát:
„Drága Jézus, bocsájtsd meg az összes bűnömet! Hiszek abban, hogy meghaltál értem a kereszten, eltemettek, de harmadnapon feltámadtál az Írások szerint! Hiszek abban, hogy Isten Fia vagy, és most megkérlek arra, hogy gyere be az életembe. Kinyitom neked a szívem ajtaját és behívlak. Jézus, kérlek gyere be, és segíts nekem Téged mások előtt megvallani, hogy ők is megtalálhassanak.
Ezt Jézus nevében kérem, ámen!
Prazsák László